2011. március 2., szerda

Információk tengerében...

Mikor az ember lánya abba a szerencsés helyzetbe kerül, hogy szíve alatt hordhatja gyermekét, akkor két dolgot kell tennie, még pocakosan:

1. felkészülni az érkező kisbaba fogadására
2. mosolyogva bólogatni a rengeteg tanácsra, az "amikor én terhes voltam..." kezdetű történetekre, nem beszélve a "az semmi, amikor én szültem..." storykról! :)

A 2-es pont folytatódik azután is, hogy a pocaklakó elhagyta 9 hónapos albérletét.
Ja, és mellékesen megyjegyzem, hogy az 1-es pont a könnyebb feladat!

Amikor egy anyuka, nagymama, leendő anyuka, bármilyen nőnemű lény meglátta a pocakom, kényszert érzett, hogy elmesélje az ő terhességét, szülését, és részletesen az azóta eltelet hónapokat. Persze ez duplázva, triplázva, ha több csemetével lett megáldva. :)
Nem azt mondom, hogy mindenki felesleges butaságokat mondott, sok hasznos információt kaptam ezalatt a 9 hónap alatt, és azóta is, de néha kicsit sok volt, hogy mindenki csak a terhességről, a megszületendő babámról akart beszélni. "Dehát terhes vagy..." Igen, de attól még jártam dolgozni, néztem filmeket, hallgattam zenét, olvastam könyveket, nem zártam ki a külvilágot.

Most már változott a helyzet. Minden gondolatom körülötte forog, és állandóan róla beszélnék. Dicsekszem, hogy már pár hetesen tartotta a fejét, hogy milyen édesen mosolyog, közösségi oldalakra életembe nem töltöttem fel annyi képet, mint az elmúlt 2 hónapban. Nem tudom, idegesítek-e másokat, de nem is érdekel... :)

A szülés utáni férfi-nő kapcsolatról később! :)